A TERNO projekt (tanárképzés a romák újfajta iskolai lehetőségekhez jutása érdekében) az Európai Bizottság Élethosszig tartó tanulás program társfinanszírozásával jött létre (1. sz. főtevékenység: Roma multilaterális projektek) abból a célból, hogy a tanulást támogató központok felállításával és működtetésével segítséget nyújtson az általános iskola legfelső évfolyamaiba járó Roma gyermekek számára az alapoktatás befejezésében és abban, hogy középfokú intézményekben folytassák a tanulmányaikat.

A projekt általános célja, hogy megelőzze a korai iskolaelhagyást a Roma gyermekek körében, és támogást nyújtson nekik az alapfokúból a középfokú oktatásba történő átmenenet során. Ennek érdekében elő kívánja segíteni az alacsony életszínvonalon élő gyermekek iskolai részvételét/benntartását az iskolában, mégpedig úgy, hogy felülemelkedik a hagyományos tanulási módszerek iránt tanúsított érdektelenségen. Ezen általános cél eléréséhez a projekt roma gyermekekkel (is) foglalkozó tanítók (illetve segédtanítók) képzését tűzte ki közvetlen céljául, amelynek köszönhetően a pedagógusok segítséget tudnak majd nyújtani a roma gyermekeknek az általános iskola befejezésében.

A TERNO projekt legfőbb eredménye az alapfokú oktatást befejező és a középiskolára készülő roma gyermekek számára kiegészítő oktatást nyújtó központok felállítása lesz. E központok módszertani megalapozásához valamennyi fontos tényezőt figyelembe vesszük, amely segítséget nyújthat a roma gyermekeket tanító pedagógusoknak abban, hogy megfelelőbben tudják támogatni az utolsó évfolyamokba járókat az általános iskola befejezésében, illetve a középiskolába történő átmenet során.

A projekt konzorciuma több aktív résztvevőből áll, akik számos tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen és jól kiegészítik egymást. 5 országból (Görögország, Spanyolország, Olaszország, Magyarország és Románia) 6 partnerszervezet vesz részt a konzorciumban. A tagok: 3 roma szövetség, egy romák vezette NGO, egy, a romák oktatásával foglalkozó kutatóintézet, valamint egy kutatási módszertanok kialakításában jártas intézmény, amely már több projektet lebonyolított az Élethosszig tartó tanulás program keretei között.

Tab 1 A projektről

Tab 2 Általános célok és tevékenységek

Tab 3 Főbb eredmények

Tab 4 Partnerek

Login Form

teacher training methodology

national research reports

MyBeautifulSchool – a place where it is possible to be happy

 

This Italian project is especially innovative: it is inspired by lessons learned from
impoverished regions in the past, where very harsh living conditions made it nearly
impossible for children to bridge the cultural gap between their own familiar world
and that of formal education. Today, Roma children’s access to formal education is
often limited in a way that is reminiscent of the situation of those children in remote,
rural areas of Europe at the beginning of the 20th Century.

The ‘Montessori method’ was developed as an attempt to understand and help
children in impoverished settings who had major difficulties in benefitting from any
education offered to them. Such an approach was first trialled in Villa Montesca and
was based on the revolutionary idea that it is the educative space that has to be
adapted to the children, not the contrary. The Montessori method, based on the
relationship between education and the environment, showed that it was possible
to obtain significant educative results with all social groups and it is not implemented
in the context of impoverished Roma communities.


The objectives of this project include exploring the experience of the establishment
of a cultural centre in the Vilnius Kirtimai Roma settlement, Lithuania, where Gagè
and Roma cultural activities help improve mutual understanding between the two
communities.

Coordinator: VILLA MONTESCA RESEARCH AND TRAINING CENTER, IT
Website: www.montesca.it | Tel.: +39 0758521512
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | Contact person: Mr Fabrizio Boldrini

Site: http://www.roma.lt/v2/index.php?my-beautiful-school-a-place-where-it-is-possibile-to-be-happy

 

 

This project is co-funded by the European Commission. This publication reflects the views of the author only and the Commission cannot be held responsible for any use of the information contained therein.

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries